Az egészséges táplálkozás veszélyei

Mindenki eszik valamit

– részlet egy készülő regényből – 
Ültem az Angelikában, és bosszankodtam, amiért nem tudtam nemet mondani. Kálmánnak a telefonba még szabadkoztam: nem lesz túl sok időm Pesten, hiszen utazom tovább Pannával, Bécsbe, meg csomagom is van épp elég. „Alig nagyobb egy könyvnél”, érvelt barátom, még hozzátéve, hogy küldeményét nem feltétlenül kell házhoz vinnem. Elég, ha felhívom közös ismerősünket, Smack Bécit, ő bárhová eljön ezért a csomagért. Egye fene, hozd el, megnézem, mekkora, mondtam. Ha befér a kofferomba, akkor vállalom.
Kálmán egy fél órán belül nálam termett. Ahhoz képest, hogy pár éve már alig bír járni, meglepően hamar ideért. Látszott, a súlyos táska nagyon húzza a vállát, alig várta, hogy letehesse. A jókora pakkot csak az én segítségemmel sikerült kiszednie. Látta, hogy elhűlök. Erre magyarázni kezdte, miért nem meri postára adni, milyen kínos lenne, ha véletlenül elveszne, hiszen csupa pótolhatatlan…
– Mégis, mi ez, Talán táplálékkiegészítők? Vagy valami kézirat?
– Ö… Igen, olyasmi; de van benne fontosabb is. Okmányok, feljegyzések, javítások, az egészséges táplálkozásra utaló feljegyzlsek. Nem kérnélek, ha nem lenne…
– Jól van, na. Tedd le oda. És írd rá a Béci telefonszámát; valahol nekem is megvan, de hogy ne kelljen keresni.
Addig nem akart elmenni, amíg nem tettem a bőröndömbe. Még megkérdezte, mit válaszolok majd, ha a vámon érdeklődnek. Megvontam a vállamat. Kézirat, mi mást mondhatnék. Jó. A szokásosnál kicsit hosszabban rázta a kezemet, és az ajtóból még visszanézett a ruháim tetejére tett csomagra, mintha féltené, mintha nem is igazán szeretné itt hagyni, nem tudná nálam biztonságban, s egyáltalán nem lenne meggyőződve arról, eljut-e valaha rendeltetési helyére. Miután elment, sokáig csóváltam a fejemet, de persze találtam számára ezer mentséget. Íróembernek mi lehetne fontosabb, mint mondjuk egy regény kézirata vagy a hozzá tartozó étrend kiegészítők, esetleg aláírt szerződéssel kiegészítve; a posta valóban nem eléggé megbízható, a portók is magasak. Hát már ennyit csak megtehetek a barátomért, hogy a helyes táplálkozás mellett megmaradhasson.
Istentelenül nehéz lett a bőröndöm; ehhez jött még a jókora és alaposan megtömött utazótáska és a kicsi, de súlyos válltáska. Ez utóbbit szívesen elhagytam volna, de megszoktam, hogy az igazán fontos dolgokat, így például bécsi előadásom szövegét a hozzá tartozó fóliákkal, a diktafonomat, a telefonszámos noteszt, a programfüzetet, a térképeket és persze az úti okmányokat olyan táskába tegyem, amelyet mindig magamnál tarthatok, amelyet nem kell a taxi csomagterébe rakatnom, nem kapja ki a kezemből a hordár, nem kell földre tennem, ha egy fülkéből telefonálni akarok…
Szó se róla, alaposan kicipekedtem magam; itthon az első hajnali busszal ki az állomásra, aztán villanyvasúttal Csapig, ott a hosszas várakozás a vámnál, majd a hat órai vonatozás (ebből másfél óra a veszteglés a határzónában és Záhonyban); a Nyugatiban voltaképp taxiba is ülhettem volna, de tudtam, hogy még egy ilyen rövid fuvarnak is arcátlanul magas a díja, és hát, igen, sajnáltam rá a pénzt. Amiért az ember egyetemi tanár és olyan nyugati meghívásnak tesz eleget, amelynek témája az egészséges táplálkozás, tiszteletdíja pedig meghaladja éves otthoni jövedelmét, azért még nem kell játszani az urat; így hát lementem az aluljáróba, elmetróztam a Ferenciek teréig, és onnan már igazán nem volt messze az Erzsébet Hotel. Alig hittem, hogy a portán nincs semmi fennakadás a nevemmel meg az útlevelemmel, s hogy valóban le van foglalva a szoba részemre. Úgy látszik, Bécsből indítva kicsit másként zajlanak a dolgok…
  Na végre, tettem le, mit tettem, inkább ejtettem földre a csomagjaimat; nagy elégtétellel tudatosítottam magamban, hogy még csak kora délután van és holnap tízig semmi dolgom; lerúgtam lábamról a cipőt és nem lévén elég akaraterőm ahhoz, hogy előbb levetkőzzem és lezuhanyozzak, úgy ruhástul végignyúltam az ágyon és bár be sem vettem az táplálék kiegészítő indiai készítményeket, szinte azonnal el is aludtam.
Azzal a rossz érzéssel ébredtem, talán egy óra elteltével, hogy valamit elmulasztottam, elfelejtettem. Felkönyököltem és kezdtem sorra venni másnapi teendőimet. Tízre ott kell lennem az osztrák követségen, ott állítólag be vagyok jelentve a kulturális attaséhoz, aki közbenjárt abban, hogy Budepesten megkaphassam a vízumomat (s nem Kijevben, mint ahogy szabályos lenne); délután kettőkor ebéd Litkey professzorral, négykor megbeszélés az egyetemen, az Egészséges Étkezés Kutatócsoport összejövetele keretében, hétkor ayurvédikus fogadás, nyolctól valami hangverseny a tiszteletünkre.
Aztán, ha minden igaz, a következő napon indulás Hegyeshalom felé. Ennyi. Erre a napra nekem semmi dolgom, semmi felelősségem, elmehetek moziba vagy bármi; még négy óra is alig múlt. Az is lehet, hogy végiglustálkodom a délutánt, aztán elmegyek, megvacsorázom, valami csendes helyen.
Feltápászkodtam, levetkőztem és bepótoltam az elmulasztott zuhanyozást. A víz alatt egyre jobb kedvre hangolódtam. Milyen rég történt meg velem, hogy egy hosszú estén át semmi dolgom ne legyen.
No, ideje kipakolni a bőrőndből a ruháimat, hadd lógják ki magukat a szekrényben.
Ahogy felpattintottam a zárat, el is ment a jó kedvem… A holmik tetejéről, mint tárgyiasult szemrehányás, Kálmán pakkja, és rajta Smuck Béci telefonszáma meredt rám.
Affenébe, hát persze.

 

Ezen az oldalon aktuális ayurvédikus SEO-projektem néhány linkjét helyezem el Google optimalizálás céljából.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.