Ayurvédikus masszázs – gyógymasszázs és szépségmasszáz

Az ayurvédikus gyógyítási módszer elég komplikált és összetett, mondhatni komplex gyógyászati eljárás, amelynek gyökerei az ősi Keletre vezetnek bennünket. Ugyanakkor ezeknek a terápiáknak szépészeti jelentőségük is van, egyfajta szépségmasszázst is képeznek annyiban, hogy az eljárás relaxálja, újjáépíti az elmét és a testet, mindehhez ráadásul még selymesen puhává is teszi a bőrfelületet, eltünteti a ráncokat és feszessé teszi az izmokon a bőrt, ezáltal késlelteti az öregedést. Azért az persze nem elég az örök fiatalsághoz, ha alávetjük magunkat néhány terápiás szeánsznak – meg kell ismernünk a mögötte álló filozófiai hátteret is. Az elméleti alapok elsajátítása persze csak hosszú évek tanulásával érhető el, de a lényeg röviden is megragadható:

 Az ayurvéda szó szerint az “élet tudományát” jelenti, s olyannyira elfogadott, hogy a kínai és nyugati gyógyászat mellett ma is egyike a világ három legnagyobb gyógyászati rendszerének. Az ayurvédikus orvostudomány egyik fontos alappillére a masszázs. Az ayurvédikus masszázs célja az, hogy megteremtse a test belső energiáinak egyensúlyát, valamint fontos a szerepe a test, lélek és szellem összetevőinek kölcsönös relevanciájában, vagyis abban, hogy a fizikum megfeleljen az elmének, az elme megfeleljen az érzelmi világnak, illetve ez a három kölcsönösen megfeleljen egymásnak. Ez a csereszabatos kölcsönrelevancia, ami az ayurvéda egyik elméleti alapját képezi a keleti medicinákban.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.